Magyarországon immár 2014 óta tart a Black Friday őrület. Bár az eredeti, amerikai kezdeményezés továbbra is csak egynapos, és mindig a hálaadás utáni első péntekre esik, nálunk az utóbbi 2 évben már az egész november a Black Friday jegyében telik: a kereskedők fekete hetet, hónapot, hétvégét is tartanak és általánossá vált a többször is visszatérő (és akár egyenként is több napos) Fekete Péntek akció. Ezzel az online kereskedelem tekintetében várhatóan idén is az év legerősebb hónapjává válik a november, az online forgalom pedig elérheti a 140 milliárd forintot

– derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.

Erős szezon, magas kereslettel, korlátozott kínálattal és visszafogott akciókkal

2020-ban a magyar e-kereskedelem legerősebb hónapja volt a november, az online forgalom – köszönhetően a Black Friday akciók melletti kijárási tilalomnak és nyitvatartási korlátozásoknak – meghaladta a 118 milliárd forintot, ami mintegy 48%-kal múlta felül a járvány előtti utolsó novembert. Az egész év pedig az európai viszonylatban is kiemelkedő, 45%-os bővülést ért el.

Idén a korlátozottabb szélességű választék, és a hagyományos bolti vásárlás erősödése miatt

az online rendelések száma valószínűleg érdemben nem emelkedik majd a tavalyi – rekord magas – bázishoz képest, a forgalom viszont az áremelkedések miatt akár 20%-ot is bővülhet a tavalyi évhez mérten, elérve ezzel a 140 milliárd forint feletti novemberi online költést.

Az ünnepi szezon a kereskedelem egészét tekintve várhatóan erős lesz, és a tavalyi évvel ellentétben a hagyományos üzletek is nagyobb rohamra számíthatnak, persze csak ha a vírushelyzet és a kapcsolódó korlátozások nem veszik el vagy nem korlátozzák a vásárlás lehetőségét.

“A vásárlóerő idén rendelkezésre áll, hiszen a még mindig tartó hitelmoratórium, a nyugdíjprémium, valamint a jövő februári SZJA visszatérítés miatt a lakosságnál több szabadon elkölthető jövedelem jelentkezik ebben a szezonban. Az online növekedés mértéke azon múlik majd, hogy a hagyományos és digitális csatornák melyikét preferálják a vásárlók”

– értékelte az előttünk álló heteket Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.

Legtöbbször egész hétvégén át tartó Black Friday akciókkal találkozhatunk

A Black Friday népszerűségét jelzi, hogy évről-évre egyre több kereskedő hirdeti meg az akciót.

Idén az online áruházak 64%-a tart Black Friday-t és a többségük nem is bízza a véletlenre:

  • a promócióhoz csatlakozók fele (50%) legalább egy egész hétvégén át akciózik a Black Friday jegyében, azaz péntek hajnaltól / reggeltől, egészen vasárnap estig lesznek érvényesek a kedvezményes árak;
  • a kereskedők további 25%-a egy hetes akcióval számol, azaz esetükben már inkább Black Friday hétről beszélhetünk, tematikus napokkal téve változatosabbá a promóciót;
  • az e-kereskedők 9%-a többször is akciózik külön-külön időpontokban;
  • 13% pedig csupán egy Black Friday napot tervez 2021-ben. Érdekesség, hogy Magyarországon még ezen egynapos akciók se a november végi “eredeti” időpontban lesznek: a többség november 19-én tartja a Black Friday-t, élen az ország legnagyobb e-kereskedőjének számító eMAG-Extreme Digital párossal.
Átlagosan 17%-os kedvezményekre számíthatunk

A 2021-es Black Friday akciók során átlagosan 17%-os kedvezménnyel készülnek az online kereskedők. A visszafogott kedvezményszint mögött elsősorban a globális áruhiány és az árdrágulás húzódik. Ez kihat az akciózott termékek körére és mennyiségére is. A legnagyobb kihívást pedig idén a szezont kiszolgálni tudó, megfelelő raktárkészlet biztosítása jelenti.

“Idén 4700 kereskedő 20 millió ajánlatát összegezve az látszik, hogy a Black Friday akciók leginkább a kis- és közepes háztartási gépek, műszaki cikkek, mobiltelefonok, játékok akciós ajánlatairól szól”

– emelte ki Baka László a kutatást támogató Árukereső.hu marketing menedzsere.

Black Friday vs. Cyber Monday

Amerikában a Black Friday mindig a hónap utolsó csütörtökén tartott hálaadást követő péntekre esik. Ez a péntek jellemzően munkaszüneti nap is egyben, így ténylegesen lehetősége van az amerikaiaknak arra, hogy akár egész nap vásároljanak. Ennek is köszönhető, hogy a tengerentúlon a Black Friday sokkal inkább a hagyományos, fizikai kereskedők akciós napja. Az e-kereskedők el is kerülik ezt a napot, hiszen ilyenkor a legtöbb vásárló a boltokat, plázákat járja.

Az online akciók a hosszú hétvégét követő első hétfőre esnek, amit Amerikában – az Amazon kezdeményezését átvéve – Cyber Monday-nek hívnak a kereskedők. Ezt a hétfői akciót pedig már ott is gyakrabban követik további, egész héten át tartott akciós időszakok (pl.: Cyber Week néven). A tavalyi, november 30-ra eső Cyber Monday volt az USA történetének legerősebb online kereskedelmi napja, az összesített online költés elérte a 10,7 milliárd dollárt.


MÓDSZERTAN

A közleményben szereplő adatok forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu közös Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozata, melynek keretében 2014 óta készül felmérés a kosaras rendszerben működő, terméket (is) értékesítő, magyar nyelvű honlappal (is) rendelkező, forintban (is) árazó webáruházak 4000-es sokaságán. A felmérés eredményeiből készült kiskereskedelmi forgalmi modellezések bruttó értékek és csak a belföldi online vásárlók forgalmi adatait tartalmazzák. Az eredmények a különböző kiskereskedelmi szektorok szintjén is reprezentatívak.

RÉSZVÉTEL A KUTATÁSBAN & TELJES RIPORT

Az eredmények a GKI Digital „Online Retail Big Picture 2021 / II. ŐSZ” című 280 oldalas tanulmányában részletesebben is elérhetők, magyar és angol nyelven.

Az eredmények a GKI Digital és az Árukereső.hu „Online Kiskereskedelmi Index” című kutatássorozatában résztvevő kereskedők számára részletesebben is hozzáférhetők az „Online Kiskereskedelmi Index – Flash Riport” tanulmányok formájában.

 

Share This