Rólunk

AZ ÖTLETTŐL, A STRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁN ÁT EGÉSZEN A VALIDÁLÁSIG TÁMOGATJUK PARTNEREINKET!

Tagságaink:

Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ)

A DKSZ-ben a GKID alapító tagként dolgozik a magyar e-kereskedelem fejlesztésén olyan alapító partnerek mellett, mint a Google, Mastercard, DHL, Adevinta, IVSZ valamint a Growww Digital.

Ecommerce Hungary (ECH)

Az Ecommerce Hungary tagjaként a GKID egyike a szövetség által „hitelesített piackutató partner” sátusszal felruházott cégeknek, melynek értelmében a GKID által készített e-kereskedelmi kutatásokat az ECH is elfogadja, valamint segíti, támogatja azok elkészülését és népszerűsítését.

A GKID a gazdaság számos területét lefedő, piackutatásra és stratégiai tanácsadásra szakosodott vállalat.

Célkitűzésünk a folyton változó világ és a vele együtt fejlődő digitális gazdaság naprakész mérése és vizsgálata.

A mai GKID jogelődje 2013-ban jött létre, GKI Digital néven, a Gazdaságkutató Csoport leányvállalataként.  Nyolc évnyi közös munka után a cég 2021-ben önállósodott, azóta a menedzsmentet alkotó magánszemélyek kizárólagos tulajdonában áll. 2022-ben a vállalat neve és arculata is megváltozott, immár GKID-re.

Az önállósodással egyidőben az egyre bővülő működési területek és tevékenységek elkülönítésére 2021 végén létrehoztunk egy új leányvállalatot Trendsight néven, ami a GKID fő kutatási és tanácsadási területéhez kapcsolódó videós és podcast tartalmak gyártásáért felel, emellett adatfelvételi, elemzési és trendkövetési munkák megvalósításában is aktív.

A két cégben rejlő, és folyamatosan bővülő kompetenciánk nem csak jelenlegi partnereink  igényeinek szélesebb körű kielégítését teszik lehetővé, hanem egy új, szélesebb megrendelői kör kiszolgálását is.

Kiemelt kutatási, tanácsadási területeink:  

E-kereskedelem Digitális gazdaság Logisztika Digitalizáció Média  Fintech

Az egyedi megrendelésekre készülő kutatásainkon túl standard riportokat is készítünk magyar, illetve angol nyelven, melyekben összegezzük egy-egy terület kapcsán a releváns kutatásaink legfontosabb adatait, megállapításait és bemutatjuk az adott szegmens piacának aktuális számait, adottságait, trendjeit. Rendszeres szakmai és piackutató partnerei vagyunk működési területeink legnagyobb piaci szereplőinek, emellett fontos küldetésünknek tartjuk a piacra újként belépők szakmai támogatását is.

Saját dinamikus lakossági panelünk biztosítja, hogy folyamatosan elérjünk olyan aktív internetezőket, akik az adott időszakban biztosan vásároltak terméket az interneten keresztül. Ezen bázis révén, kutatásainkban éves szinten több, mint 250 ezer aktív internetező és online vásárló válaszait dolgozzuk fel.

A kutatásaink eredményeit rendszeresen megosztjuk a sajtóval is, publikációink a holnapunkon is elérhetők. Emellett kollegáink meghívott szakértőként, előadóként rendszeresen részt vesznek az ország legnagyobb, legjelentősebb konferenciáin.

Az elemzések és kutatások világában az elhivatottság és a partnereink kiszolgálása épp oly fontos, mint a szakértelem. Ezért különös figyelmet fordítunk értékeink megőrzésére, arra, hogy továbbra is igaz legyen az, amire leginkább büszkék vagyunk:

  • tudjuk, hogy mit, és hogyan kell kérdezni;
  • rugalmasak és proaktívak vagyunk;
  • követjük a világ változásait és alkalmazkodunk is azokhoz;
  • teljes körű kiszolgálásra törekszünk;
  • akkor vagyunk elégedettek, ha partnerünk is az;
  • hiszünk a közös munkában, a visszatérő partner a legjobb referencia;
  • a munka számunkra nem ér véget az eredmény átadásával;
  • mindig a feladathoz határozzuk meg az eszközöket (és nem fordítva).
a GKID csapata

IRÁNYMUTATÁS

Segítünk gyorsan változó
piacok megértésében

Iparági elemzések készítése
Piackörképek összeállítása
Szegmensek részletes felmérése
Trendek, folyamatok feltárása

KUTATÁS & ELEMZÉS

Módszertant adunk
az adatalapú kihívásokhoz

Primer adatfelvételek
Adatbányászat, mélyelemzések
Koncepciók validálása
Előrejelző modellek készítése

TANÁCSADÁS

Adatokra alapozva mutatunk
stratégiai irányokat

AS-IS elemzések
Hatástanulmányok
Megvalósíthatósági tanulmányok
Döntéstámogató anyagok

TÁMOGATÁS

Érthetően és látványosan
mutatjuk be az eredményeket

Adatvizualizáció
Bemutatók, workshopok szervezése
Digitális kampányok támogatása
Sajtóanyagok, kiadványok készítése

Az online kereskedelem területén rendszeresen végzünk standard kereslet- és kínálat oldali kutatásokat. A hazai online kiskereskedelem vizsgálatán túl, folyamatosan figyeljünk a nemzetközi és hazai trendeket, összefoglaljuk a legérdekesebb változásokat, valamint vizsgáljuk a makrogazdaság és a nemzetközi piaci környezet e-kereskedelemre gyakorolt hatásait, és az újonnan megjelenő üzleti modelleket is.

Rendszeresen megjelenő kutatási eredményeink döntéstámogató anyagként alkalmasak piacra lépés, bővítés, fejlesztés, szegmentálás, célcsoport meghatározás esetén. Kutatásainkat – partnereinkkel együttműködve – rendszeresen használjuk marketing és PR célokra.

Az e-kereskedelmet kiszolgáló logisztika folyamatosan fejlődik. A piac méretének meghatározását, a logisztikai piac szegmentálását logisztikai partnereinkkel együttműködve folyamatosan végezzük.

Az évente megjelenő, az e-kereskedelemhez kapcsolódó logisztikát részletesen bemutató logisztikai körképünk elkészítése mellett egyedi megállapodások keretében támogatjuk partnereinket céljaik elérésében, a szolgáltatási színvonal emelésében. Folyamatos partner és ügyfél-elégedettségi méréseket készítünk a meghatározó logisztikai cégek számára, emellett stratégiai tanácsadással, szolgáltatásfejlesztési ötletek tesztelésével is rendszeresen megbíznak minket.

Az információs társadalom fejlődését az internet napjainkban tapasztalható széleskörű elérése mellett már teljesen más tényezők, hatások alakítják, mint 10 évvel ezelőtt. A nagyon rövid életciklussal megjelenő új technikai eszközök, a hihetetlenül gyors termék- és szolgáltatásfejlesztés dinamikus változásokat generál a lakosság informatikához való hozzáállásában.

Ma már sokkal inkább számít az elérhető szolgáltatások köre és tartalma, mint maga az elérés, miközben az új technikai megoldások észrevétlenül alakítják, fejlesztik az információs társadalmat. Ezen folyamat megfigyelése és elemzése kiemelt fontosságú számunkra, akárcsak a területen tevékenykedő vállalatok szakmai támogatása magas minőségű kutatási, elemzési anyagainkkal.

A médiafogyasztási szokások folyamatos változásának, alakulásának nyomon követése fontos számunkra, hiszen csak így tudjuk megérteni, hogy az új szolgáltatások és eszközök megjelenése miként alakítja át mindennapi életünket jelentős mértékben meghatározó tevékenységeinket.

Rendszeres elemzéseinkben a lakossági kutatások mellett kiemelt figyelmet fordítunk a nemzetközi trendek figyelésére is, hiszen azok hazai megjelenése és elterjedése jól előre jelezhető folyamatok mentén fejti ki hatását a jövőben.

Folyamatosan szondázzuk a vásárlókat és a piaci trendeket. Saját, idősoros kutatásainkon túl rendszeresen készítünk piacelemzéseket megbízóink számára egy-egy szektorról, szegmensről, támogatva ezzel egy új belépőt vagy éppen egy már piacon levő vállalkozás stratégiai tervezését.

Saját, dinamikus online panelünk segítségével hetente több ezer aktív online vásárlót tudunk elérni, így primer kutatással nagyon gyors választ adni az adott piaccal, szolgáltatással, termékkel kapcsolatosan felmerült kérdésekre, fel tudjuk mérni egy kampány elérését, egy szolgáltatás ismertségét és használatát, a kapcsolódó preferenciákat és az elterjedést akadályozó tényezőket. Kérdőíveinkkel rövid idő alatt akár 3000-5000, az online vásárlókra reprezentatív választ is tudunk gyűjteni, lehetővé téve az adatok demográfiai célcsoportok szerinti szegmentálását és mélyelemzését is.

Share This